A moduláris épületek minden korábbinál nagyobb népszerűségnek örvendnek. Az egyszerűen, gyorsan és megfizethető áron kialakítható, speciális konténerekből felépíthető épületek a mindennapi élet változatos területein állnak a megrendelők rendelkezésére. A GST csoport irodák, mobil szállások, raktárak és rendezvényhelyiségek terén éppen úgy bizonyította már szakértelmét, mint akkor, ha moduláris óvodák, iskolák vagy például a közelmúltban kiemelt szerepet betöltő járványkórház kialakításáról van szó.
Egyre nő az igény a nagy befogadóképességgel rendelkező iskolák iránt!
A jövő az elkövetkező nemzedéké. Ahhoz azonban, hogy az egyéni világkép, személyiség és tudás optimálisan kibontakoztatható legyen, nélkülözhetetlenek a megfelelő oktatási intézmények. Ugyan a szakembereken is rendkívül sok múlik, de legalább ennyire fontos, hogy a tanulmányok jellegének megfelelő fizikális követelmények is rendelkezésre álljanak. Budapesten és agglomerációjában az elmúlt időszakban jelentősen megnövekedett az igény az iskolák bővítése iránt.
Rendkívül sokan választják a fővárost az ott elérhető munkalehetőségek miatt, így a családosok körében magától értetődő igény mutatkozik az oktatási intézmények felé. Korántsem mindegy azonban, hogy a már meglévő iskolák milyen költségekkel, és főleg mennyire gyorsan tudják kapacitásaikat növelni. A GST csoport ebben is hasznos segítőtársnak bizonyul.
Egyéni igények szerint kialakított belső terek
A moduláris épületek egyik hatalmas előnye az, hogy egyéni igényeknek megfelelő belső terek alakíthatóak ki alkalmazásukkal. Ez az iskolák esetében kiemelt jelentőséggel bír, hiszen nem csak nagy befogadóképességgel rendelkező osztálytermekre van szükség, hanem a gyakorlati oktatáshoz ideális helyiségekre is. Az előre legyártott, nyílászárókkal felszerelt, igényes belső tereket kínáló moduláris épületek kiválóan megállják a helyüket oktatási célokra is.
A GST csoport az elmúlt években 4 konténer technológiával készült moduláris épületet adott át (Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában, Dunaharaszti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában valamint a Kardos István Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnáziumban), melyek mindegyike klimatizált tantermekkel, akadálymentesített mosdókkal, közösségi helyiségekkel egyaránt rendelkezik. Nem csak a tanulók igényeit elégítik ki maximálisan a moduláris iskolák, hanem az oktatók számára ideális tanári szobák, tárolók és pihenők is helyet kaphatnak azokban, az előzetes tervezésnek megfelelően.
Fókuszban az alapozás és a közművesítés
A hagyományos épületekkel ellenben a konténer iskolák viszonylag csekély súllyal rendelkeznek, így az alapozás is másféle előkészületeket igényel. Ugyan a komoly alapozási munkálatok nem szükségesek, de a különleges odafigyelés és a speciális szakértelem nélkülözhetetlennek bizonyulnak. Ahhoz, hogy az előre legyártott konténerek megfelelő alapon nyugodjanak, zúzottkő ágyás, sávos betonalap vagy tömör betonalap szükségesek. A cél tehát egyfajta vízszintes felület kialakítása, amely ideális a felhúzni kívánt épület magasságához. A helyi talajviszonyok sem hanyagolhatóak el, hiszen ezek is befolyásolhatják azt, hogy milyen alapozás mellett érdemes letenni a voksot. A szakemberek előzetes felmérést követően tesznek javaslatot arra, hogy mely megoldás lenne a leginkább megfelelő az aktuális helyzetben.
Előre legyártott részekből egyedi egész születik
A konténer iskolák gyors kialakíthatósága részben annak köszönhető, hogy a modulok előre legyártottak, és lapra szerelt megoldással érkeznek a gyárból az építés helyszínére. Ez az úgynevezett transpack csomagolás tökéletesen megóvja az elemeket, melyeket ezt követően a megfelelő sorrendben és ütemben állítják össze a szakemberek. Elsőként a modulok váza kerül a helyére daru közreműködésével, majd a falpanelek és nyílászárók érkeznek az egyeztetett tervek szerint. Természetesen a klíma, az internet elérhetőség és a megfelelő tűzvédelmi rendszer kiépítése sem hiányozhat akkor, ha minden szempontból kényelmes és biztonság épület felhúzása a cél.
Sokan érdeklődnek az iránt, hogy miként történik a szaniter egységek kialakítása. Hasonlóképpen egyszerű mindez, mint a konténer iskolák tanegységeinek esetében. A férfi és női mosdó konténerek előre kialakítva érkeznek a helyszínre, ahol bedaruzásukat követően a szakemberek rákötik azokat a helyi víz és szennyvízcsatlakozásra. Ezzel a bonyolultnak tűnő egységek is gyorsan a helyükre kerülhetnek, hogy azokat minél hamarabb funkciójuknak megfelelően használhassák.
400 négyzetméter 3 hónap alatt
A tapasztalatok azt mutatják, hogy a nagy osztálylétszámmal történő munka helyett egyre inkább kedvelt az egyszerre kevesebb diák számára leadott óra. Ilyenkor jelentős hangsúly helyeződhet az egyénre, s ennek köszönhetően jobban kibontakoztathatóak a képességek. Ahhoz azonban, hogy a megnövekedett diáklétszám ellenére is megvalósulhasson a gyakorlati oktatás, a kiscsoportos nyelvtanulás, vagy a művészeti csoportok által igényelt terek előteremtése, nélkülözhetetlen az iskolabővítés.
Legyen szó akár egy teljes osztálylétszám számára ideális, klímás, kényelmes terem megvalósításáról, vagy a nyelvtanuláshoz ideális, akár speciális elrendezéssel, belsőépítészeti elrendezéssel bíró helyiségekről, a GST csoport az egyéni elképzeléseknek megfelelő módon tervezi, alakítja és kivitelezi a leendő moduláris épületet. A megnövekedett igényeket szem előtt tartva egy 4 tantermes, 400 négyzetméteres konténer iskola körülbelül 3 hónap alatt megvalósítható. Ennek nagy részét, két hónapot az előkészítési munkálatok és a tereprendezés teszik ki, a tényleges konténerek telepítése mindössze egy hónap alatt lehetséges.
Környezettudatos moduláris épületek
A bolygónk kínálta lehetőségek kiaknázása ma már egészen más irányt mutat, mint egykor. Napjainkban a moduláris épületek mind a kivitelezés gyorsaságát, mind a felhasznált alapanyagokat és azok újrahasznosíthatóságát illetően megfelelnek a fenntartható fejlődés alapelveinek. Nincs szükség méregdrága alapanyagokra, és nagymennyiségű energiát felhasználó építési folyamatra. A konténer iskolák korszerűen fűthetőek, hűthetőek, a megfelelő szigetelés birtokában pedig jelentős energia megtakarítás is elérhető e területeken.
A nagyméretű nyílászárók lehetővé teszik, hogy ameddig az aktuális évszak fényviszonyai engedik, természetes fény töltse be a tereket. Ez egyébként az oktatás világában különösen fontos, hiszen a diákok sokkal otthonosabban érezhetik magukat egy ilyen környezetben. Soha nem lehet elég korán elkezdeni a környezettudatosságra nevelést, s ha a gyermekek ezt a számukra kialakított környezet esetében is látják, úgy jó eséllyel fordulnak majd a későbbiekben ők is ebbe az irányba.
Az időtálló minőség mindennél fontosabb
Vannak olyan épületek, melyek már csak a felhasználók száma miatt is fokozott igénybevételnek vannak kitéve. A konténer iskolák tipikusan ilyennek számítanak, ráadásul – valljuk be – a gyermekek nem mindig kíméletesek a környezetükkel. A moduláris épületek kiállják az idő próbáját, és a mindennapi igénybevétel esetén is optimális állapotban maradnak mind a nyílászárók, mind a szaniter helyiségek. Kevesen tudják, de a moduláris épületek újrahasznosíthatóak, így szükség esetén elbonthatóak, máshol újra felhúzhatóak, ezzel is az ökológiai lábnyomot és a várható költségeket csökkentve.
Rugalmasság az iskolaépítésben
A rugalmas megoldások minden területen a korszerűség előnyeit kínálják. A moduláris épületekre, és így a konténer iskolákra is tökéletesen igaz az, hogy az aktuális igények szerint alakítható azok belső elrendezése. Az oktatás folyamán kialakult változásokhoz igazodhat így az épület kialakítása, és szükség esetén a terek megoszthatóak lesznek. Amennyiben további bővítések válnak szükségessé, úgy akár az emeletek száma is tetszés szerint növelhető, ezzel azonos alapterületen még több teret és felhasználható helyiséget megvalósítva.
A moduláris épületek az élet számos területét átszövik, és költséghatékonyságuk mellett minőségük, megbízhatóságuk és a bennük rejlő rugalmas lehetőségek is mellettük szólnak. A GST csoport aktuálisan a Délegyházi Hunyadi János Általános Iskolában munkálkodik azon, hogy a plusz helyiségeket a diákok minél hamarabb birtokba vehessék, ezzel a korszerű oktatási módszereket és a társadalmi igényt is kielégítve.
